Oldalak

2013. augusztus 20., kedd

Könyves Kálmán RÉZ dénár É.H.34 a

A Vaterát mint hazai aukciós portált állandóan figyelemmel kísérem, hiszen állandó meglepetésekkel szolgál. A címben említett Kálmán dénár azonnal felhívta magára a figyelmet. Egy kis kerülővel kell kezdenem, hogy érthető képet kapjon a kezdő gyűjtő az első Magyar rézveretek zegzugában.
Az első Magyar rézpénzek forgalombahozatala számos vitát ért meg, neves pénztörténészek részvételével.
A köztudatban   III. Béla  rézpénze tekintett az első  darabnak. Viszont ebben sem értettek egyet a neves pénztörténészek. Eleinte  IV. Béla király és V. István „ifjú király” pénzének tartották ( Rupp Jakab / Weszerle József) és a tatárjárás következményeként fellépő ezüsthiánynak tudták be keletkezését.



A III. Béla verziót,  Dr. Réthy László nem ismerte és így teljesen önállóan arra a véleményre jutott, hogy e rézpénzek IV. István pénzveretei. Ezen megállapítását Dr. Hóman Bálint is elfogadta. A Bizánci kapcsolatokat hozva fel érvelés képpen. 
Újabban Jeszenszky Géza írt tanulmányt ezekről és az ezekkel előforduló keleti feliratú pénzekről és sok nyomós bizonyítékot vonultat fel annak igazolására, hogy e pénzek III. Béla király uralkodása alatt készültek. De mit is szerettem volna  ezzel.  Csupán a körülbelüi idelyét bahatározni annak, amikor a rézpénzek megjelentek. Tehát időben játunk már :   V. István (1270-1272)  /    IV. Béla (1235-1270) /  III. Béla (1172-1196) és IV. Isván ( 1163-1165 )  korában. Nem kivánom eldönteni valyon  mi is lehet a tényleges dátum, inkább elfogadom a fennálló véleményeket és a szakemberekre hagyom a dolgot.
 
Viszont Kálmán uralkodása időben még jócskán megelőzi ezt a kort (1095-1116). 
Hóman műve a Magyar pénztörténet, semmilyen említést nem tesz ebből az időből réz pénz forgalombahozatalára.  Viszont említést tesz II. Géza ( 1141-1162) / II. Béla (1131- 1141)  dénárainak réz hamisított darabjairól, melyeket a pénzverőmunkások visszaélésére vezet vissza.  Ezen réz darabokból csak néhány darab került elő, ami megerősíti , hogy az éppen uralkodó király nem érintett  a hamisításban. 
Kálmán idelyében sem kizárt, hogy az előzőhöz hasonlóan, megtévedt néhány pénzverő.  Íme a Kálmán dénár rézből, mely korabelinek tűnik. Egy ritkaság azon gyűjtők részére, akik az árpádházi darabokat kedvelik.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése