Az Ananova beszámolója szerint az érme, amire Brian Malin egy fémdetektor segítségével bukkant rá egy oxfordshire-i mezőn, Domitianus császár képét viseli. Domitianus önmagát kiáltotta ki Britannia és Gallia császárának i. sz. 271-ben.
"Nem összekeverendő Titus Flavius Domitianus-al (uralkodott 81-96 között)."
A lelet rikaságának legfőbb oka az, hogy a római császár, akinek a képmása az érmén látható, mindössze néhány napig "uralkodott".
Száz évvel ezelőtt Franciaországban is találtak egy ugyanilyen érmét, de mivel nem akadt párja, mind Domitianus császár létét, mind magát az érmét hamisítványként tartották számon. A történészek most viszont úgy gondolják: a császár igenis élt, és mint a bizonyíték mutatja, valódi pénzt is veretett. A kor szakértői szerint Domitianus becsvágyó legionárius lehetett, akit kipenderítettek a hadseregből, amiért császárnak merte magát nyilvánítani, és még pénzt is volt mersze veretni a saját képmásával.
Az Oxfordtól 15 kilométerre délkeletre felbukkant érmét egy edény rejtette, mintegy 5000 másik, szintén császárok képmását viselő pénzdarabbal együtt. Az összes érmét kb. i. sz. 250 és 270 között verték
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése